„Építészeti Értékeink Megőrzése”
VII. Nemzetközi Szakközépiskolai Diákkonferencia
Sepsiszentgyörgy, 2003. április 24-26.

A rendezvény nagy sikerrel zárult. Az országban működő szakközépiskolák – amelyekben középfokú építőipari szakemberképzés folyik – szinte mindegyike részt vett azon. 

A konferenciasorozat sokkal tágabb értelemben nyereséges. Megmozgatta az építőipar utánpótlását adó szakközépiskolákat, és az óriási lelkesedés, amellyel az iskolák oktatói és diákjai évről évre készülődtek, bizonyítja, hogy helyes az út, amelyen a konferenciasorozat szervezői járnak.

A 2002 évben a budapesti Schulek Frigyes szakközépiskolában tartott konferencián a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Iskolaközpont bejelentette, hogy a 2003 évi konferencia megrendezésére vállalkozik. 
Nyilvánvalóvá vált, hogy magyarországi szervezési és pénzügyi segítség nélkül nem lehet megvalósítani a rendezvényt, ezért az előző két évhez hasonlóan a Porta Speciosa Közhasznú Egyesület vezetősége, felvállalta a 2003 évi konferencia gesztorságát. 

Bodor János, a rendezvénysorozat egyik fő támogatójának, az Építés Fejlődéséért Alapítványnak a titkára, a Porta Speciosa Egyesület vezetőségi tagja és Seenger Pál az Egyesület képviselője, a rendezvény magyarországi szervezője kétszer kint jártak Erdélyben, ahol az eddig levont tapasztalataikat átadták a „Kós Károly” Iskolaközpont igazgatójának, Kiss Imre úrnak. A fiatal és energikus pedagógus kiváló partnernek bizonyult, a rendezvény sikere jórészt rajta múlott, pedig a több szakág szakmai oktatóit foglalkoztató (a ruhaipartól kezdve az élelmiszeriparon keresztül az építőiparig) több mint 1000 tanuló képzését folytató intézmény vezetésével kapcsolatos napi gondok nem kis feladatot jelentettek.

A program összeállítását, végrehajtását lényegében az iskola, a több mint 20 magyarországi iskola jelentkezésének fogadása szervezése, a pénzügyi támogatások zömének megszervezése, a kiutaztatás a Porta Speciosa Egyesület feladata volt. 

Az első nap utazással telt el. A „Schulek Frigyes” iskola udvarán gyülekezők teljesen megtöltötték a két autóbuszt. Szegeden a „Vedres” udvarán rövid szünetet tartottak az utazók, szendvicsekkel frissítőhöz is jutottak. Hosszú és fáradságos utazás után délelőtt érkeztek meg a buszok a célállomásra Sepsiszentgyörgyre. 

(Sepsiszentgyörgy Kovászna megyében a Keleti-Kárpátok által körülölelt háromszéki medencében fekszik, mintegy 550 m Adria feletti magasságban, az Olt és a Fekete ügy folyók találkozásánál. A Honfoglalás óta lakott település. Első írásos említése az 1332-es pápai tizedjegyzékben található. 1492-ben emelte Báthori kiváltságos várossá. Nagy szerepet játszott az 1848-49-es Szabadságharcban. A századfordulón 6000 lakosú település 1992-re 70.000 lakost számlált, százalékuk magyarajkú. Így ez a város Székelyudvarhely után a legmagyarabb település Erdélyben.)

A rendezvényt az iskola melletti, volt Vármegyeház dísztermében nyitotta meg Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy polgármestere. 

A rendezvény fővédnöki tisztét Dr. Fejérdy Tamás, az UNESCO Világörökség Bizottságának 
elnöke vállalta el. 
Védnökök voltak: Somogyi László nyugalmazott építésügyi és városfejlesztési miniszter, az Építés Fejlődéséért Alapítvány Kuratóriumának elnöke, Albert Álmos és Dióssy László veszprémi polgármester, miután Sepsiszentgyörgy testvérvárosa Veszprém. 

Az érkezőket Kiss Imre, az Iskolaközpont igazgatója fogadta, majd következett az ünnepélyes megnyitó.

Veszprém polgármestere nem tudott eljönni, képviseletében dr.Borsi Lőrinc, a „Táncsics Mihály” Szakközépiskola igazgatója adta át Albert Álmos polgármesternek a testvérváros jelképes ajándékát, egy, a két város címerével ékesített lenvászon táskát és egy, a konferencia alkalmából készített pólót, amelyet a polgármester úr mindenki nagy örömére az esti fogadásra fel is vett, és amelyet egy szép, a századfordulós Sepsiszentgyörgyöt bemutató könyvvel viszonzott.

A második nap a szakmai kirándulás napja volt. Az első állomáshely Brassó volt, ahol a régmúlt hangulatát idézték fel a rendezők. A házigazda iskola diákjai bemutatták a város nevezetességeit, többek között a híres Fekete Templomot. Képet kaptunk a régi idők hangulatáról, a három nemzet (a magyar, a román és a szász) évszázados együttéléséről.

Ezután Farkasvágó következett, ahol a közelmúlt szomorú eseményéről, a „Kárpátok Géniusza” Ceausescu által elrendelt falurombolás eredményéről kaptunk ismertetést. Itt tudtuk meg, hogy a Kokos (ahol 1942-től a román-magyar határ húzódott) esett el Gábor Áron 1949 tavaszán (Bem tábornok seregében alig 30 évesen őrnagyi rangot viselt). Ezután Zágonban meglátogattuk Mikes Kelemen szülőházát, majd Gelence következett. A római katolikus templomban - amely a Világörökség része – éppen gyászszertartás folyt, láthattuk egy helybéli idős hölgy búcsúztatását, megismerkedhettünk a székely temetési szokásokkal. Nem is zavartunk sokáig Kézdivásárhelyre mentünk, ahol megtekinthettünk egy sajátos városképi képződményt, az évszázadok során kialakult udvartereket, majd a Kézdivásárhelyi Néprajzi Múzeumban megnéztük az 1848-as kiállítást, az egyedülálló Babamúzeumot.

Még aznap este, kihasználva a jó időt, átmentünk Csernátonba, ahol a Székely Falumúzeumot tekintettük meg. A múzeum magántulajdonban van és vetekszik mind a bemutatott anyag, mind a bemutatás minősége vonatkozásában a mi államilag finanszírozott Szentendrei Skanzenünkkel. Megismerkedhettünk a Falumúzeum tulajdonosával is, aki határtalan lelkesedéssel gyűjti már több évtizede a székelyek mindennapjainak tárgyi emlékeit.

A harmadik napon ismét Sepsiszentgyörgy volt a helyszín. A már említett Vármegyeház dísztermében diákelőadások hangzottak el az illyefalvi vártemplomról, a zágoni, a gelencei és más műemlékekről. Jó volt hallani az erdélyi diákok ízes magyarságát, felkészültségét, és látni, ahogy ezek a lányok, fiúk legyűrték a nagy hallgatóság miatti izgalmukat.

A program a város központi parkján keresztüli sétával folytatódott. Kintről megcsodáltuk a pár éve épült unitárius templomot, amely ízléses és modern látványával, tornyának vonalvezetésével a kortárs erdélyi építészet szép példája. 

A Székely Nemzeti Múzeum következett, ahol előadások hangzottak el Kós Károly életéről, munkásságáról. Őt azt hiszem, nem kell bemutatni. Emlékeztetőül csak annyit, hogy a századfordulón induló pályája nem csak mint építészt, hanem mint írót és a transylvanizmus megalapítóját kiemeli kortársai közül. Hosszú élete során számos épületet tervezett Budapesten, Magyarország más városaiban is, és főleg Erdélyben. A Múzeumot 1912-ben kezdték építeni és Sepsiszentgyörgy még 14 általa tervezett épülettel büszkélkedhet, amelyeket a Múzeum felépítése utáni fél évszázadban emeltek a városban.

Visszatérve a városba, a látottak, hallottak alapján megszervezett vetélkedőn (melyet Péter Sándor magyar-irodalomszakos tanár vezetett kiválóan) vettek részt a vendégek. A vetélkedő és a résztvevők által kiállított pályamunkákat zsűri értékelte, a legjobbak értékes jutalomban részesültek, amelyeket Vizi György a Porta Speciosa Egyesület elnöke adott át.
A vetélkedő eredményhirdetése után a konferencia ünnepélyes zárása következett. Székely András, a miskolci „Kós Károly” iskola igazgatójának ötlete alapján – amelyet indokolt az, hogy a diák résztvevők nemigen emlékezhettek az elmúlt 9 év konferenciáira – a korábbi rendező iskolák diákjai sorban egymásnak adták a vándorbotot, melyet végül a kecskeméti „Gáspár András” Szakközépiskolából egy helyes kislány vett át. 2004-ben Kecskeméten lesz a jubileumi, a tizedik rendezvényünk.

Kiss Imre igazgató zárszava után felemelő érzés volt a történelmi hangulatú teremben együtt énekelni a székely és a magyar Himnuszt, először a diákkonferenciák történetében.

Az indulás előtti estén az iskolaigazgató által adott búcsúvacsorán, a magyarországi szervezetek ajándékait adták át, majd mindenki nyugovóra tért, hogy a másnapi hosszú útra kellően készülhessen.

A nagysikerű rendezvény kiváló szervezéséért első sorban Kiss Imre igazgató urat, nemkülönben a „Kós Károly” Iskolaközpont tantestületét illeti dicséret.

Newstyle Design
Az oldal megtekintéséhez Internet Explorer 6 ajánlott és Flash Player 7 szükséges